Feltérképezték XIV. Leó pápa családfáját
Akárcsak Ferenc pápa, az utóda is bevándorlók leszármazottja, most kiderült, honnan érkeztek a felmenői az Egyesült államokba.
Akárcsak Ferenc pápa, az utóda is bevándorlók leszármazottja, most kiderült, honnan érkeztek a felmenői az Egyesült államokba.
Konzervatív bíborosok egy csoportja sorakozott fel Erdő Péter mögött a konklávé első napján, de hamar egyértelművé vált, hogy nem lesz meg a többségük. A második napra már a későbbi XIV. Leó, azaz Robert Francis Prevost vált a pápaválasztás esélyesévé.
Ott voltunk, amikor felszállt a fehér füst, megkérdeztük az új pápáról az euforikus hangulatban lévő híveket, de még előtte, a várakozás óráiban megnéztük azt is, milyen volt a hangulat, mennyire voltak szigorúak a biztonsági intézkedések a Szent Péter téren, kik és miért álltak órákat egy kis kéményt kémlelve.
Ismét kiderült, hogy a katolikus bíborosoknak teljesen más az észjárásuk, mint azoknak, akik az elmúlt napokban folyamatosan találgatásokba bocsátkoztak az új pápa személyét illetően. Aki elődéhez, Ferenc pápához hasonlóan azt vallja, „nem bújhatunk el olyan tekintélyi eszme mögé, amelynek ma már semmi értelme”, ugyanakkor várhatóan megszelídíti az argentin pápa spontaneitását és kiszámíthatatlanságát. Vendégszerzőnk, Görföl Tibor teológus írása.
Kisebbfajta vallási reneszánsz jellemezte az elmúlt éveket: Ferenc utóda, a XIV. Leó néven trónra lépő amerikai Robert Francis Prevost majdnem másfél milliárd embernek lesz a pápája. HVG-Ténytár.
Ha a következő pápa megválasztásának fő kritériuma az lenne, hogy melyik bíboros neve ismertebb vatikáni körökben, illetve melyikük mennyire tudósa a kánonjognak, kevesen lennének esélyesebbek Erdő Péternél, de hazai működésének eredményei erősen árnyalják a képet.
Előretörtek az amerikai katolikusok között a konzervatívok, akik Donald Trumpot támogatják, de az igazi zászlóvivőjük J. D. Vance alelnök, aki az utolsó politikus, aki találkozott Ferenc pápával, pedig az egyházfő nem volt oda érte.
Marton Zsolt váci püspök az érintett lelkipásztort átmeneti óvintézkedésként azonnali hatállyal eltiltotta minden nyilvános papi tevékenységtől.
A világ vezetői mellett rengeteg hívő gyűlt össze Rómában, hogy elbúcsúzzanak Ferenc pápától. Ilyen volt a temetés percről percre.
Egy átalakított üvegfalú pápamobilban viszik át Ferenc pápát a vatikáni Szent Péter térről a Santa Maria Maggiore-bazilikába, hogy a menet útvonala mentén álló gyászolók is láthassák a megboldogult egyházfő koporsót – jelentették olasz hírportálok.
Kora reggeltől özönlenek a hívek a vatikánvárosi Szent Péter térre, hogy részt vegyenek a hétfőn elhunyt Ferenc pápa gyászszertartásán.
Korábban bizonytalan volt, hogy Kijev bombázása miatt el tud-e menni.
Nemcsak az élete és a pápasága lényegült át üzenetté az évek során, hanem most a haldoklása és a halála is. Ferenc nem tudott, és nem is akart leállni, a szolgálatot egészen az utolsó pillanatig komolyan vette. A halála előtt pedig egy már-már forradalmi dolgot mutatott meg az életről.
Nem kapkodnak a leltározással az egyházak, pedig a kormány nem fukarkodik a támogatással.
Ferenc pápa nemcsak bocsánatot kért, de a populista diktatúrák és autokráciák következetes kritikusává is vált. A rongyrázó, korrupt hatalmaskodás ostorozójává. Vélemény.
Miközben sok országban azt latolgatják, hogy saját bíborosaiknak van-e esélyük a pápaválasztáson, erre a kérdésre válaszolni már csak azért is nagyon nehéz, mert az elmúlt években kinevezett pápaválasztó bíborosok gyakran egymást sem igazán ismerik. Vendégszerzőnk, Görföl Tibor teológus, a Vigilia folyóirat főszerkesztője tájékozódási pontokat ad a katolikus egyház “hogyan továbbját” illetően.
A pápaválasztás rejtélyes folyamata Ferenc tolmácsolásában már-már emberközelinek tűnik. A halála előtt nem sokkal megjelent, Remény című önéletrajzában felidézte, hogyan élte meg a sorsfordító pillanatokat 2013 márciusában. Az akkori gesztusai már sejtették, milyen pápa lesz belőle. És szinte az utolsó pillanatig viccnek gondolta, hogy tényleg megválasztják.
A pápa az együttérzést testesítette meg egy olyan világban, amely mindinkább az erő és a kegyetlenség kultúrájára épít. Sokan érezhetik most úgy, hogy nemcsak az egyház, hanem a világ is elveszített egy olyan vezetőt, aki képes morális iránymutatást adni. Ferenc pápa utolsó találkozója rávilágít arra, hogy mit veszíthetünk azzal, ha nincs, aki ellentartana az önző politika rombolásának.
Végighajtottak vele a hívek között, meghallgatta, hogy felolvassák beszédét, lekezelt az amerikai alelnökkel. A utolsó képek Ferenc pápáról.
A hagyományokkal szembemenve Ferenc pápa azt kérte, hogy ne a Vatikánban temessék el. Ahogy a pápasága, a végső búcsúja is egyszerű lesz majd külsőségekben.